megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Másodszor a kupában az Újpest ellen

A bajnokságban Puskás-fölény az örökmérlegben, eddigi egyetlen kupameccsünkre viszont nem emlékszünk jó szájízzel.

Összesen tizenkilencszer ütköztünk meg tétmérkőzésen az Újpest FC-vel, s a mérleg puskásos fölényt mutat: az eddigi találkozókon nyolcszor mi győztünk, hatszor döntetlen született, ötször pedig a IV. kerületiek örülhettek. A bajnokságban a szaldó 8–5–5 a javunkra, így könnyen kiszámolható, hogy eddigi egyetlen kupatalálkozónkon ikszeltünk a Megyeri úti gárdával, s bizony nem örültünk neki.

Az összecsapás ugyanis a Magyar Kupa 2017/18-as szezonjának döntője volt, amely a végjátékban nem a mi szánk íze szerint alakult. Csapatunk történetének első – igen fordulatos – fináléjában Josip Knezevic révén a 38. percben mi szereztünk vezetést, amelyet 17 minutummal később Zsótér Donát egalizált. Mijusko Bojovics kisvártatva már az újpestieket juttatta vezetéshez, hogy aztán Antonio Perosevic állítsa be 2–2-es a végeredményt – a gól nélküli hosszabbítás után jöhettek a tizenegyesek. A „lutrin” sajnos 5–4-re mi veszítettünk, így a liláké lett a díszes serleg.

Az újabb kupatalálkozó előtt az adhat okot a bizakodásra, hogy Hornyák Zsolttal a kormánykeréknél kifejezetten jól muzsikálunk a fővárosi gárdával szemben. Vezetőedzőnk 2019 nyári érkezése óta tétmérkőzésen öt alkalommal mérte össze erejét a két gárda, ebből négyszer mi örülhettünk – legutóbb Újpesten ütköztünk meg a lilákkal, és Antonio Mance, illetve Jakub Plsek góljaival 2–1-re nyertünk. Legutolsó hazai meccsünket is „behúztuk” (3–2), akkor Komáromi György, Szolnoki Roland és Plsek volt eredményes.

Szakály Péterékkel legutóbb idén januárban, edzőmeccsen csaptunk össze, és ott is miénk lett a diadal, az 5–0-s győzelemből Urblík József, Luciano Slagveer, Kiss Tamás, Knezevic és Mance vette ki góllal a részét.

A régebbi időkre visszatekintve: a két gárda leggólgazdagabb ütközete a Pancho Arénában rendezett első bajnoki volt: az elképesztően fordulatos összecsapáson Tischler Patrik mesternégyese ellenére 5–4-re győzött az Újpest. A gólok egyébként sem számítanak hiánycikknek a két alakulat meccsein, eddig 63 találat született (33–30 a javunkra), ami több mint 3-as átlagot jelent. Bár esélyesnek most mi számítunk, kupameccsről lévén szó, most alighanem megelégednénk egyetlen, továbbjutást érő gólocskával is…

A mérkőzést az M4 Sport online közvetíti majd – kommentár nélkül.

MOL Magyar Kupa, 9. forduló

Puskás Akadémia FC–Újpest FC

Felcsút, Pancho Aréna, 2021. február 24., 16.00

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1