megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Gyorsaság, agilitás, állóképesség

Motorikus állapotfelmérésen vettek rész utánpótlás-csapataink.

U14-es, U15-ös és U16-os együttesünk számára az első téli edzőmérkőzések előtt elérkezett a féléves állapotfelmérések ideje. Alapos bemelegítés után több területen vizsgálták szakembereink azt, hogy ki mennyit fejlődött a mögöttünk hagyott időszakban. A gyorsaság vizsgálata értelemszerűen egyszerűen zajlik - 5, 10 és 30 méteres távon lézeres szenzorok segítségével mértük a srácok idejét, akik jó hangulatban, egymást biztatva jöttek sorban a pályára. 30 méteren leggyorsabb fiatalunknál a figyelemreméltó, 4,02-es eredménynél "állt meg az óra".

A futógyakorlatot a helyből távolugrás követte, itt átlagban 2,2 métert tudtak ugrani a játékosok, ám itt is felfigyelhettünk kiemelkedő eredményre - az U15-ös korosztályban volt, aki 2,6 méterre rugaszkodott nekifutás nélkül. A következő állomás az úgynevezett Illinois teszt volt. Leroy Getchell még 1979-ben egy amerikai Illinois Állami Egyetemen találta ki a tesztet, amelyen egy "W" alakúnak mondható pályán kell végigmenni. Itt először labda nélkül, majd labdával futottak végig a játékosok, a pontos méréseket ezúttal is fotocellás szenzorok tették lehetővé. Ennél a gyakorlatnál is nagyon sok összetevőre kell figyelniük az erőnléti edzőknek. Korábbi sérülés, betegségből való lábadozás is befolyásolhatja az itt elért időket.

A feladatsor legvégére érkezett a legfárasztóbb feladat. Az ingafutáson az állóképességi maximum teljesítményt vizsgáltak az edzők. A kerettagok egy 20 méteres pályán futottak hangjelzésre oda-vissza, és mindig az egyre gyorsuló jelzőhang megszólalása előtt kellett beérni a célba.

A keddi tesztekről készült képeket itt lehet megtekinteni.

Bajnok lett az U16!

Megnyerte a bajnokságot a Puskás Akadémia U16-os csapata. Az utolsó...

Újabb bajnokcsapat!

U19-es lányaink is megszerezték a bajnoki címet – ünnepel a...

Ezüstérmes az U14

Legyőzte a DVTK-t, s ezzel kiérdemelte az ezüstérmet a legifjabb...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2