megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nem jött össze a bravúr

Nem jött össze a bravúr

A PAFC II kikapott Mosonmagyaróváron.  

NBIII.

⏲ 2020-11-29

Az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában a feljutásért küzdő Credobus Mosonmagyaróvárhoz látogatott csapatunk. Nagy Ádám legénységének az elmúlt időszakban nem úgy jött ki a lépés, ahogy tervezték, most mégis szerettek volna meglepetést okozni a második helyen álló óváriak ellen. Az első félidőben szerzett vezetést a hazai csapat, a másodikban pedig további két góllal demonsrtálta, hogy miért is áll a tabella élmezőnyében. Laki Balázs mesterhármasa döntött.

"A fegyelmezettség és az agresszió is megvolt az első félidőben, mégis fél perc kihagyás elég volt, hogy gólt kapjunk. A második félidőben nem tudtunk élni a lehetőségekkel, míg az óváriak türelmes és rutinos játékkal még kétszer mattoltak minket. Most az lesz a feladatunk, hogy ráleljünk az elmúlt időszak sikertelenségének okára" - értékelt a csapat vezetőedzője, Nagy Ádám a mérkőzés után.

Csapatunk december 6-án javíthat a MOL Fehérvár FC II ellen.

NB III Nyugati csoport, 20. forduló

Credobus Mosonmagyaróvár – PAFC II 3-0 (1-0)

PAFC II: Kiss – Godányi (Sós 46.), Mayer, Sipos, Nahirnij (Berekali 74.) – Ominger, Hosszú, Papp, Nagy (Krpic 85.) - Magasföldi, Kalmár (Gruber 74.)

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Debrecezni, Jasarevic (Kozma 74.), Laki (Gáncs 89.), Horváth, Giuliano (Nagy78.), Illés (Takács 78.), Tóth, Szalka (Nagy 89.), Bohner, Bokor

G.: Laki (34., 67., 87.)

Sárga lap: Bokor (35.), Tóth (41.), Giuliano (73.), Szalka (74.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1