megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ellenfélnézőben: Budafok

Zárt kapus mérkőzésen szombaton 14:45 órakor fogadjuk az újoncot.

A feljutást követően jelentős játékosmozgáson áteső Budafok csapata érkezik a Pancho Arénába az OTP Bank Liga 11. fordulójában 14.45-kor. A frissen feljutott fővárosiak a nyáron hét játékostól váltak meg, míg az érkezők oldalán 12 név szerepel. Két játékosunk kölcsönben érkezett a bent maradást megcélzó csapathoz. Huszti András a védelmet segíti, Skribek Alen pedig a támadó szekcióban tűnik fel. 19 éves csatárunk hét mérkőzésen eddig három góllal járult hozzá a budafokiak sikeres bajnoki szerepléshez, ezzel a teljesítménnyel Alen holtversenyben vezeti ellenfelünk házi góllövőlistáját.

Szombati ellenfelünknek két mérkőzését (az FTC és a Honvéd ellenit) is elhalasztották különböző okok miatt, de nyolc meccsen így is 13 pontot szereztek Csizmadia Csabáék. A korábbi válogatott hátvéd legénysége ugyanúgy teljesít védekező és támadó fronton - 13-szor találtak be az ellenfelek hálójába, és ugyanennyi gólt kaptak. Mindössze egy alkalom volt az idei szezonban, hogy ne szereztek volna gólt, a védelem is csak egyszer tudta kapott gól nélkül elhagyni a pályát, 

Régi ismerősként köszönthetjük a már említett kölcsönjátékosok mellett Szabó Mátét, Margitics Andort és Vaszicsku Gergőt is, illetve Takács Ronaldot is, utóbbi utánpótlás-játékosként focizott nálunk. Vaszicsku 2013-ban írt történelmet a Lombard Pápa ellen, amikor a 82. percben a Puskás Akadémia első NB I-es gólját szerezte. A rutinos hátvéd egy alkalommal már idén is eredményes volt, Skribek Alenen kívül a támadások befejezéséért pedig leginkább az egyaránt három-három gólos csapatkapitány, Kovács Dávid és a korábbi Parma-játékos, Ihrig-Farkas Sebestyén felelős.

A találkozóra zárt kapuk mögött kerül sor, kérjük szurkolóinkat, hogy ne induljanak el a találkozóra, amelyet az M4 Sport+ közvetít majd.

Női NB I: Hungária körúti kiruccanás a három pont reményében

Felnőtt női csapatunk az MTK otthonában zárja az őszi idényt.

Debütálás a javából: első válogatott meccsén betalált Stronati!

Jobban nem is sikerülhetett volna védelmünk oszlopának válogatott...

Patrizio Stronatit meghívták a cseh válogatottba

Belső védőnk még vár a bemutatkozására, a kispadra már...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3
Puskás Akadémia U19 - MTK Budapest  3–1
ZTE FC II - Puskás Akadémia FC II  0–6
Puskás Akadémia U15 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  1–1