megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ez most meglesz!

Akárcsak az U17-esek, Kádár László U16-osai is a MOL Fehérvár FC-vel mérkőznek meg a korosztályos bajnokság következő fordulójában. A Fejér megyei rangadó szombaton 12 órakor veszi kezdetét.

U16-os csapatunknak éppen olyan szépen indult az idény, mint az U17-eseknek: Kádár László fiai győzelmekkel kezdtek. Ám a diósgyőriek elleni 3–0-s, majd a paksiakkal szembeni 2–0-s siker után a győriekkel már csupán 1–1-es döntetlenre futotta. A mélyrepülés folytatódott, a srácok 3–2-re kikaptak az MTK-tól, majd 2–1-re a Vasastól. A listavezető Ferencváros elleni összecsapásból viszont újabb 1–1-es ikszet sikerült kihozniuk. Ezután a tabellán ugyancsak előkelő helyet elfoglaló Budapest Honvéd került sorra – csapatunk idegenben 1–0-s vereséget szenvedett a kispestiektől. U16-osaink legközelebb a nagyobbakhoz hasonlóan – szintén egy elhalasztott forduló pótlásaként – a Fehérvár vendégeként lépnek pályára. A Vidi gárdája mindeddig öt mérkőzést játszhatott le, egy győzelem mellett négy vereség a piros-kékek mérlege. Hogy a fehérváriak ellen sikerül-e végre kijönniük srácainknak a gödörből, s előrébb lépniük a tabella 7. helyéről, szombaton kiderül, addig is lássuk, miként vélekednek szakembereink és játékosaink a Fejér megyei derbiről!

Időközben kaptuk a hírt, hogy a MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia U16-os mérkőzés elmarad!

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1