„Öcsi bácsira emlékezünk, s azt ünnepeljük, hogy akadémiánk tíz éve vette fel a legnagyobb magyar labdarúgó nevét” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Takács Mihály főigazgató. S alapítónk szavait idézve az akadémia küldetését hangsúlyozta: „Embereket akarunk nevelni, akik ráadásul kitűnően futballoznak.” Emlékeztetett arra, hogy eddig 102 játékosunk jelent meg az élvonalban, a másod- és a harmadosztályban, s minden ötödik akadémistánk viselhette már a címeres mezt korosztályos vagy nagyválogatottban. „Hűség, alázat, emberség – Öcsi bácsit leginkább ezek jellemezték, s az, hogy mindig győzni akart – mondta. – Azt kívánom, hogy ugyanezek jellemezzék növendékeinket is. Legyünk büszkék mindarra, amit elértünk, s hogy vezetőedzőnk, Pintér Attila, utánpótlás szakmai igazgatónk, Szalai László vagy éppen az évtizedek óta akadémiánkon dolgozó Hegedűs Béla személyében – aki épp negyven éve volt bajnok a Vasassal – milyen kiváló munkatársaink vannak. Munkánkat jellemezze az, hogy: veletek és értetek akarunk dolgozni” – fordult a gyerekekhez Takács Mihály. Majd e szavakkal zárta beszédét: „Isten áldja Öcsi bácsit és az akadémia életét!”
 

A köszöntőt követően akadémiánk növendékei, Rétyi Tamás és Suscsák Máté elhelyezték az emlékezés koszorúját az akadémia középpontjában felállított Puskás-bronzszobornál, Domonkos Béla szobrászművész alkotásánál.

Majd az egybegyűlt játékosok, vezetők, edzők és növendékek néma főhajtással tisztelegtek a valaha élt egyik legnagyobb labdarúgó, a leghíresebb magyar emléke előtt.

Az ünnepség végén Balogh Balázs kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet a Puskás Intézetnek a kettős jubileum alkalmából, stadionunk épületében rendezett Puskás-kiállítására, amelyen olyan különlegességek is megtekinthetők, mint a kis Öcsi születési anyakönyvi kivonata, valamint az edző Puskás Panathinaikosznál használt stopperórája. A kommunikációs igazgató emlékeztetett arra is, hogy az évfordulón, szombaton U12-es nemzetközi tornát rendez a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.