Mint ismeretes, az ősszel az U17-esek mellett az U19-es válogatott is bejutott a korosztályos Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörébe. Az örményországi tornán két akadémistánk, Szabó Bence és Tóth Bence vett részt, előbbi az olaszok elleni nyitómeccsen megsérült, utóbbi viszont a svájciak ellen 2–1-re megnyert sorsdöntő összecsapáson két gólt szerezve alaposan kivette a részét a továbbjutásból.

Michael Boris szövetségi edző nem felejtette el a két puskásos szolgálatait, és mindkettejüket meghívta a március 19. és 28. között Csehországban zajló elitkörös selejtezőtornára készülő keretbe. A selejtezőn a mieinken és a hazaiakon kívül Ausztria és Skócia korosztályos legjobbjai vesznek részt. Nemzeti csapatunk elsőként 22-én 17 órakor a csehekkel méri össze erejét Uherské Hradistében, két nappal később délelőtt 11-kor ugyanott az osztrákokkal ütközünk meg, a zárómeccsen, 27-én este 19 órakor Zlínben pedig a skótok várnak a mieinkre.

A nyolccsapatos Eb-t július 2. és 15. között Grúziában rendezik, a házigazdák mellett az elitkör csoportelsői váltanak jegyet a viadalra. A válogatott felkészülése március 13-án, Telkiben kezdődik.