Kleinheisler Pomázon kezdett futballozni, onnan került a III. ker TVE-hez, ott fedezte fel Bognár György, akivel együtt érkezett 2006-ban a Puskás Akadémiára, ahol az első futballosztály tagja volt.

  

A PAFC-ban 2011-től 2013 nyaráig játszott, a 2012-13-as szezonban 27 meccsen 8 gólt rúgott. A Puskás Akadémia NB II-es csapatában eltöltött év után érkezett a Videotonhoz, ahol a 2013-tól 2015-ig 44 meccsen 5-ször talált be.

 

2015 tavaszán kölcsönbe visszakerült a Puskás Akadémiához 12 meccsen játszott.  2015 július 6-án visszatért a Vidibe, ahol felajánlották szerződéshosszabbítás lehetőségét, de nem fogadta el az ajánlatot. Íígy a második csapatával kezdte meg a felkészülést, a "nagyoknál" nem kapott lehetőséget.

 

A magyar válogatott tagjaként az Európa -bajnoki pótselejtezőn, a norvégok ellen, góljával jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a magyar csapat 44 év után ismét kijutott a kontinensviadalra. Az eb-n az osztrákok és Izland ellen pályára lépett!

 

A Werderben a 2015-16-os évadban 7 meccset játszott - gól nélkül -, tavaly nyáron kölcsönbe került a Darmstadthoz, ahol 13 meccsen 1 gólt lőtt.

Tavasztól kölcsönben a Ferencvárosnál folytatja pályafutását, amelyhez sok sikert kívánunk!