megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A listavezető ellen bizonyítanának NB III-asaink

Nem vár könnyű mérkőzés az NB III Nyugati csoportjában szereplő Puskás Akadémia FC II csapatára a hétvégén, a 17. fordulóban a listavezető Érdi VSE vendégszerepel Felcsúton vasárnap 11 órától.

NBIII.

⏲ 2016-11-25

Az érdi gárda kiválóan szerepelt a bajnokság eddigi fordulóiban, 16 mérkőzésén 14 győzelmet aratott, és mindössze két alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. Magabiztos, hat pontos előnnyel áll a tabella élén Limperger Zsolt vezetőedző együttese, amely érdekes módon idegenben szerepel eredményesebben. Eddigi két vereségét ugyanis hazai pályán szenvedte el az Érdi VSE (a III. Kerület és a Tatabánya vitte el tőlük a három pontot), vendégként viszont még hibátlanok Melczer Vilmosék, akik eddigi hét idegenben vívott összecsapásukat kivétel nélkül megnyerték.

Csapatunk számára kiemelten fontos lesz a találkozó, hiszen a legutóbbi fordulókban sajnos kevés sikerélményben lehetett részünk. Horváth Péter vezetőedző együttese 26 ponttal a tabella ötödik helyén áll, és mindenképpen szeretne visszatérni a győztes ösvényre – a bajnokságot vezető csapat esetleges legyőzése pedig remek lehetőséget kínálhat erre.

A vasárnap 11 órakor kezdődő találkozó kapcsán Horváth Pétert, csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1